Vetőmagvásárlás előtti teendők
A tél a kertészkedők számára viszonylag egy hosszú időszak. Ilyenkor van idő a vetési tervek elkészítésére és információkat szerezni a vetőmagvakról.
Első lépések
Az első lépés, hogy készítsünk egy vetési tervet, amelyben megtervezzük, hogy mit és hová szeretnénk vetni. Elsőként rajzoljuk le méretarányosan a kertet, és jelöljük be rajta, hogy milyen területek állnak rendelkezésünkre, hova vethetünk. Külön jelöljük, hogy hová szeretnénk dísznövényeket vetni (ültetni), hol futtatunk majd fel növények a kerítésre, és hol alakítanánk ki fűszerkertet. Papíron jobban átláthatjuk a rendelkezésre álló lehetőségeinket. Célszerű kis cetliket készíteni a növények neveivel, amelyeket termeszteni szeretnénk, és ezeket elhelyezni a tervezett ágyások helyére. A cetlik tologatásával a tervezés végére megtalálhatjuk a kiválasztott növények ideális helyét. Arra is érdemes figyelmet fordítani, hogy a másodvetésű növények is felkerüljenek az elkészített cetlikre. Így elkészíthetjük az egész évre szóló tervet.
Csírázási próba
Amennyiben már nem ez az első veteményeskert tervezés, úgy minden bizonnyal vannak a korábbi időszakból megmaradt vetőmag készletek is. Azzal kezdjük, hogy ezeket a készleteket nézzük át. A vetőmagvak csomagolásán feltüntetik a vetőmag érvényességi idejét, ami azt jelenti, hogy az ezt követő időben nem célszerű elvetni a vetőmagot, mert a mag csak addig az ideig tartja meg az előírás szerinti csírázási arányát. Ezen időpont utáni vetése csökkent csírázási százalékot eredményez, vagy a mag teljesen elveszti a csíraképességét. Ezért érdemes az előző évből (évekből) megmaradt magokat csírázási próbának alávetni. Ez azt jelenti, hogy egy lapos edénybe megnedvesített szűrőpapírt helyezünk, amire 100 szem magot teszünk, amit alufóliával letakarunk, és meleg helyre teszünk. Közben ügyeljünk arra, hogy folyamatosan nedves legyen a szűrőpapír. Jó esetben néhány nap múlva csírázni kezdenek a magok. Amennyiben a magok 80 százaléknál kevesebb mértékben csíráznak ki, akkor nem érdemes elvetni azokat, célszerű új vetőmagot vásárolni.
Készlet számbavétele
A korábbi időszakból megmaradt vetőmagok ellenőrzését követően, valamint a vetésterv figyelembevételével írjuk össze, hogy milyen vetőmagvakra lesz még szükségünk, amit meg kell vásárolni. A vásárlás során nem érdemes túl sokat vásárolni egyszerre, mert legjobb, ha mindig friss vetőmagot vetünk a kertünkbe!