2012. május 19., szombat

Kert, páratlan táji kapcsolattal

„Az év kertje” 2005 - különdíj

Szerzők: - | Létrehozva: 2006. december 10.

„Az épület architektúrája nem nyerte el a zsűri tetszését. A kerti is kissé széteső, de ugyanakkor érdekes megoldásokat is tartalmaz. Az impozáns méretű és páratlan táji kapcsolattal rendelkező teret a tervező nagyvonalúan kezeli.”
(Részlet a zsűri véleményéből.)

A megbízás célja a kert végleges kialakításának megtervezése volt, a térkapcsolatok megteremtésével, a meglévő terepadottságok felhasználásával, a minél kisebb földmunka ráfordítása mellett.

A kert egy délnyugati tájolású igen jó adottságokkal rendelkező területen található. A háttérben a Budai Tájvédelmi körzet hegyei a Hármashatár hegy, Vihar hegy, Csúcs hegy találhatók, amelyek festői hátteret adnak a kertnek, ugyanakkor a közút közelsége a terepadottságok miatt szerencsére nem érezhető. A kert méretéből fakadóan az egyes térelemek összekapcsolása harmonikus egységgé formálható volt.

A ház építésekor az épületalapból kikerült föld és kőanyag a kert házilagos építése során felhasználásra került, így ebből alakult ki az épület mögött feltöltött terasz és a szárazon rakott kőtámfal.

Az épület terasza mellett a meglévő szintkülönbséget sziklakerttel és vízeséssel kombinált kerti tó kialakításával rejtettük el. A terepcsatlakozásoknál keletkező rézsűket növényzet- illetve kő-együttes alkalmazásával illesztettük. A meglévő medence rossz állapotú burkolatát faburkolattal váltottuk ki, valamint ezzel összhangban az árnyékolás biztosítása érdekében pergola-rendszert terveztünk. További feladat volt a térfalak kialakítása, amelyet a megfelelő arányban alkalmazott növényzet segítségével, és a festői tájképbe illesztéssel értünk el. A korábban kialakított kerti tűzrakó-hely és pavilon környezetének intimitását fűszernövények, évelők és félcserjék alkalmazásával biztosítottuk.

A kutyafuttató az előkertben került elhelyezésre, amelyet vadászkerítéssel határoltunk el a kert többi részétől.

A tervezett növényzet kialakításánál figyelembe vettük a meglévő, beállt örökzöld sövénykialakítást, amelyek egyhangúságát virágzó cserjefajták és talajtakaró növények megválasztásával ellensúlyoztuk.

Terveztük játszósarok kialakítását a kert végében hintával és homokozóval, különböző korcsoportú gyermekek számára, azonban ezek még nem kerültek megvalósításra.