A lugasban

Babits Mihály esztergomi kertje

„Írók, költők, kertek” cikksorozat, 1. cikk

Babits Mihály és felesége, Török Sophie (Tanner Ilona) hosszú évekig dédelgették a gondolatot, hogy egyszer valahol vidéken nyaralójuk legyen. 1922 és 1923 folyamán többször is ellátogattak Esztergomba, a kisváros hangulata nagyon megérintette őket, Babitsot szülőföldjére, Szekszárdra emlékeztette. Az előhegyi ház vásárlására egy szerencsés fordulatnak köszönhetően nem sokkal később, 1924-ben került sor. Ekkor a 272 négyszögölnyi telken egy szoba-konyhás parasztház állt, ezt vették meg 35 millió koronáért. 1925-ben egy szomszédos telekrészt is a sajátjukhoz csatoltak, majd megkezdték a ház felújítását és a telek bekerítését.

A nyaralóhoz út nem vezetett, megközelítése nehézkes volt, de a mesés kilátásért mégis szívesen jártak ide: egyik oldalon a Bazilika, másikon a Duna látványa fogadta a tekintetet. A házhoz évről évre hozzáépítgettek, megtoldották egy-egy helyiséggel, miközben a kertet is folyamatosan bővítgették. Néhány év leforgása alatt a telek nagysága 887 négyszögölre növekedett. 1935-re már elkészült az üveges veranda, a költő és felesége szobája, később a konyha, az ebédlő, a fürdőszoba és a cselédszoba is, idővel pedig a fapadlós tornáchoz betonalapot építettek.

A ház alakítgatásában és a költő esztergomi életében is nagy szerepet játszott Einczinger Ferenc. Festő volt, egyben a helyi takarékpénztár igazgatója is, és ami a legfontosabb, Babits Mihály jó barátja. A bővítéseket együtt tervezték a költővel, az emlékfal ötlete is tőle származott. (Erre az itt járt vendégek írhatták fel nevüket, kivétel nélkül mindenki, nehogy valakit megsértsenek. Persze később a költő és felesége csak a számukra kedvesebb látogatók kézjegyét hagyták meg.)

A telek a vásárláskor még elvadult állapotban volt, de a későbbi sok gondoskodás eredményeként csendes, pihenésre szolgáló kertté finomodott. 1925-ben, a ház átépítésével egy időben kezdték meg a kert rendbehozatalát is, palántákat, trágyát és facsemetéket hozattak, miközben évről évre tovább növelték területét.

Lugast építettek, örökbefogadott lányuknak hintát állítottak. Gyümölcsfákat, orgonasövényt, ezüstfákat telepítettek, virágágyakat gondoztak, a kert útjait kaviccsal szórták fel. Devecseri Gábor visszaemlékezései szerint azonban a kert továbbra is kissé dzsungelszerű volt, a fölső kertkaputól a ház felé magas fűben kellett átverekednie magát, az ösvényt benőtte a bozót, mintha korábban ember még nem ját volna arra. Leginkább szárazságtűrő, jól szaporítható növényeket ültettek, nőszirom, boldogasszonyvirág, hibiszkusz, kalendula díszítették a virágágyakat. Írásos forrás alig áll rendelkezésünkre a kertről, viszont számos fénykép maradt az utókorra, melyeken keresztül elénk tárul az egykori kert és az abban folyó élet egyaránt.

Miután Babits 1924-ben megvette a házat, kisebb-nagyobb – általában betegeskedéséből adódó – kihagyásokat leszámítva minden nyarát itt töltötte. Nehéz korban élt, a trianoni döntés nagyon megrázta, s bár verseiben a haza sorsával is foglalkozott, sokan úgy vélték, menekülni jött ide. Pedig Babits sosem nyaralni jött Esztergomba. Itt mindig dolgozott, alkotott. A környező táj nem engedte, hogy hátat fordítson a politikának, sőt még inkább szembesítette az aktuális történelmi események igazi lényegével, tragikumával. Hiszen a Bazilika látványa a magyar történelmet jelentette, rálátott a Dunára, melynek túloldalán a nemrég még magyar területek akkorra már egy másik országhoz tartoztak.

A költő számos verse itt, az előhegyi kertben született, és az esztergomi élményeket idézi. Politikai és szerelmi témájú költemények, filozofikus elmélkedések, és még egy verses napló is Babits Mihály itteni életének, boldogságának állít emléket. Ezek kiváló példája a legismertebb, mára szinte Esztergom jelképévé vált alkotás, a Dal az esztergomi bazilikáról, melynek elhíresült mondatát a városban több helyütt idézik: „kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával e bölcs bazilika.”

Mindezek mellett műfordításai jelentős hányadát is itt készítette, életművének jó része tehát ide kötődik. „Minden évben közöttünk van nyáron, helyesen: felettünk tölti el szabadságos napjait. Úgy érezzük, hogy amióta Esztergomban van, szeme van az Előhegynek. Rajtunk és életünkön a tekintete. Érezzük meleg barátságát, szeretetét, keze simogatását…”

A nyaraló sorsa a költő halálával megpecsételődött. Özvegye és fogadott lánya nem szívesen használta már, a háború után örömlányok lakták, majd a lakáshivatal utalta ki többeknek szükséglakásként, sőt egy ideig istállónak is használták. 1960-ban végül az Országos Műemléki Felügyelőség védetté nyilvánította az épületet és mindenkit kiköltöztettek. A Balassa Múzeum igazgatói és Keresztury Dezső készítették el a rekonstrukciós terveket. 1961. augusztus 6-tól múzeumként működik az épület, azóta többször is felújították (legutóbb 2009-ben), a költő esztergomi életéről szóló kiállítás pedig folyamatosan látogatható.

Felfelé mutató nyí­lhirdetés

Vélemény, hozzászólás?