2012. február 23. csütörtök

Váltás magyar nyelvreIn English
Szép Kertek - ide kattintva visszatérhet a Főoldalra

Átadták a svéd támogatással épült margitszigeti ökojátszóteret

Szerző: Szép Kertek | Létrehozva: 2011-09-24

A Svéd Kereskedelmi Kirendeltség sajtóközleménye

A Budapesti Svéd Nagykövetség, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség, valamint hét svéd vállalat által támogatott Green Sweden 2011 programsorozat második állomásaként kerül átadásra Magyarország első öko-játszótere, amely Green City alapelvek alapján épült.

Svédországban a gyerekek már egészen kiskorban megtanulják szeretni és óvni környezetüket. A környezettudatos életmóddal nemcsak otthon és az iskolában találkozhatnak, hanem már játék közben is, a játszótereken. Ezt a példát szeretnénk követni Magyarországon is, ezért döntöttek úgy a Green Sweden program résztvevői, hogy kezdeményezik az ország első öko-játszóterének megépítését.

Ebben a kezdeményezésben partnerre találtunk Budapest Főváros Önkormányzatában, aki maximálisan támogatta alapelveinket és helyszínnek a Margitsziget Árpád hídhoz közeli északi részét jelölte ki. Így az új öko-játszótérrel egy régi, elbontott játszótér helyét építettük újjá a Főkert Nonprofit Zrt. kivitelezésében, amely első ütemét jelenti egy nagyobb, összetettebb jövőbeli játszótérnek.

Klikkeljen a képre a galéria megtekintéséhez!

A Green Sweden 2011 program az összesen nettó 32 millió forintos beruházáshoz a játszóeszközök adományozásával, valamint a környezettudatos tervezéssel járult hozzá, amelyben szakmai segítséget nyújtott a Green City Tanács és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület.

Az ökologikus szemlélet több szinten jelenik meg a játszótéren: Egyik fontos jellemzője az oktató, nevelő szándékú játékok, berendezési tárgyak alkalmazása. A játszótér a speciális játékok és ezek nevelő jellege mellett a felhasznált anyagoktól válik ökologikussá. Az „ökologikus játszóeszközök” lényege továbbá a koordináció, kombináció és egyensúly fejlesztése, vagyis az összetett játékformák, amelyek a természetben megtalálható mozgásokat követik le.

A magyarországi svéd vállalatok ezt a szemléletet szeretnék átadni a következő generációknak.

Az Electrolux nagy hangsúlyt fektet a környezetvédelmi problémák megoldására, a környezetbarát termékek gyártására és a környezettudatos életmód formálására. Fogyasztóik számára számos megoldást kínálnak, amellyel csökkenthető az energia- és vízfogyasztás, ezáltal az ökologiai lábnyom.

Az Ericsson Magyarország elkötelezett a hazai oktatás fejlesztése és támogatása mellett. Amellett, hogy kiemelt feladatának tekinti a tudomány nemzetközi kapcsolatainak erősítését, a hazai kutatás és felsőoktatás nemzetközi integrációját, a középiskolai és egyetemi képzés támogatását, kulcsfontosságúnak tartja a környezettudatosabb gondolkodásra való nevelést is.

A HAGS számára nagyon fontos a környezetbarát és a gyermekek fejlődésére is kedvező hatású játszóeszközök tervezése és gyártása. A HAGS kiemelt célja felhívni a figyelmet mindannyiunk személyes felelősségére Földünk fenntartható módon való formálásában, - különös tekintettel a gyerekeknek és a jövőbeli generációknak szánt üzenetekre.

A fiatal korosztály környezeti nevelését segíti elő programsorozatunk harmadik eleme, egy információs kampány, amely főként felső tagozatos általános iskolásoknak és gimnazistáknak mutatja be, hogy hogyan lehetnek környezettudatosabbak az élet különböző területein.

A Green Sweden Program további partnerei a Kinnarps, a Metropol, a Skanska, valamint a SAAB svéd vállalatok.

(Forrás: Svéd Kereskedelmi Kirendeltség)