2012. május 19., szombat

A borvidék igézetében

„Az év kertje” 2005 - különdíj

Szerzők: - | Létrehozva: 2006. október 15.

„A kert jó léptékű és szép részleteket foglal magába. Az első „Év borászának” családi birtoka egyszerre lakás és pince-együttes a két falu közötti erdőszélen. A kert a többi pályaműhöz viszonyítva más kategóriát jelent, egyszerre mutat fel életformát, de azt is reprezentálja, hogy a szakmáját-hivatását mindenekfelett előtérbe helyező tulajdonos szakmaszeretetét a „tájba is beleéli”. A tervező a szükséges helyeken jól köti össze és választja el az egyes kerti funkciókat, és szép vonalvezetési művet alkotott.”
(Részlet a zsűri véleményéből.)

A Bükk déli előterében elterülő dombvonulatnak sajátos hangulatot kölcsönöznek a borvidék szőlődombjai, valamint a tufakőzetbe vájt, illetve faragott pincehelyiségek. Itt, a Bükkalja lankái közt található egy pincészet kertje, ahol — a vizuális táji kapcsolatoknak és a kert látnivalóinak köszönhetően — ez a hangulat egy „zsebkendőnyi” területen is átérezhető.

A lakóházon kívül az ingatlanon található a pincészet borkóstoló terme, valamint az egy régi kripta is. Utóbbi kettőt a Bükkaljára jellemző riolittufába vájták, a vidék egyedi tájértékei közé sorolhatók. A lakóház szintén tufából épült, így a kert hátterét ugyancsak ez a hagyományos építészeti anyag határozza meg. A kert kialakításánál fontos szempont volt a hagyományos építőanyaggal való összhang megteremtése. Az általam korábban kidolgozott tanulmánytervnek megfelelően a kerti út burkolata helyi építőanyagból, valamint ehhez színben harmonizáló térkövekből készült el.

A bejárattól a kerti út a borkóstoló terem elé vezet. Itt egy növényággyal díszített gyepfelület kialakítását javasoltam. Ez a terület ugyanis a kert középső, leglátogatottabb része, ahonnan a kerti úton továbbhaladva a lakóházhoz tartozó díszkertbe érkezünk, ellenkező irányban, pedig az egykori kriptát már az erdő veszi körül.

A díszkertet a család meghitt pihenésének színterét a borkóstoló terem előtti kertrésztől egy rézsű választja el, amelynek megkötése érdekében talajtakaró cserjéket terveztem (pl. szőnyeg-madárbirs, pettyes hóbogyó). A meglévő faállomány (akác-, és fenyőcsoportok) a bükkaljai táj természeti hangulatát idézi, és mivel a fák egyedszáma megfelelő, megtartásuk mellett csupán két díszcseresznye és egy vöröslevelű májusfa ültetésére tettem javaslatot. A díszkert középső részén lévő akácfák alá elhelyezett padok a család pihenését szolgálják.

A kert északkeleti sarkában kapott helyet a helyi kövekből épült sziklakert, főként szárazságtűrő évelőkkel (pl. molyhos cickafark, mezei szegfű, deres csenkesz, kakukkfű). A tó a kert legmélyebb pontján létesült vízi és vízparti növényekkel (nyílfű, vízitök, mocsári nőszirom, vízi hídőr stb.). A vízutánpótlást biztosító forrás megépítésénél a természetszerűség volt az irányelv. Az építőanyag a sziklakerthez hasonlóan itt is a Bükkaljára jellemző vörösesbarna tufakő volt, akárcsak a tipegőnél, amely a családi kert egyes funkcióit (lakóház, pihenőpadok, kerti tó) kapcsolja össze.